Magyar nyelv Versiunea romana

Miss Bella Transilvanica Szépségverseny
 
 
Hírek

Élen a vásárhelyi szépségek

Kedvencük az úszás, az aerobik, álmuk a modellkedés, és vállalják a megmérettetést – tizenhét erdélyi lány közül választották ki szombaton a csíkszeredai sportcsarnokban a Miss Bella Transilvanica cím viselőjét. Magyar és román nemzetiségű lányok egyaránt végigvonultak a kifutón Cătălin Botezatu neves divattervező ruhakölteményeiben. A látványosságot, a szórakozást a Morandi, a Trident és a Fiesta együttesek is biztosították.

Nem szokványos rendezvényre invitált szombaton a Yoo! Magazin és a Controlband, Csíkszeredában nem igazán van hagyománya a szépségversenyeknek. Az érdeklődés talán épp emiatt is mérsékelt volt, s bár ezúttal román együttesek is városunkba látogattak, kedvelőik nagy része távol maradt a lelátóktól. Eléggé visszafogott közönséget próbált feldobni a Morandi ismert dalaival és nagyszerű táncosaival. A Trident három cicababája is minden tőle telhetőt megtett (igaz, a színpadra vonulás kissé félresikerült, hiszen a beköszöntés során egyikük elbotlott), de csupán a Fiesta tagjainak sikerült elérniük, hogy a jelen lévő hölgyek közül néhányan táncra perdüljenek.
„Ez az este a bátorságról és a minőségről szól– mondta megnyitóbeszédében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere –, a szervezők bátorságáról, hiszen ők hittek abban, hogy Csíkszeredában, a Székelyföld szívében szervezni lehet, szervezni kell egy minőségi szórakozást biztosító eseményt.”
Hasonló szépségversenynek valóban nem volt még helyszíne Csíkszereda, bár az itteni lányok is megállják, megállták helyüket Erdély szépségei között.

Hárman jutottak tovább a Miss Bella Transilvanica előválogatásán, különdíjakat is kiérdemeltek, ha nem is került fejükre a korona. A főszponzorok és szakemberek alkotta zsűri három próba alapján döntött a szépségkirálynő és udvarhölgyei kilétéről. Elsőként luxusfehérneműben tűntek fel a többnyire 20 év körüli, 165–178 centiméter magasságú, a modellkedésben is jártas lányok. Leginkább a fekete, a fehér, az ezüst meg az arany kapott főszerepet ezeken a ruhadarabokon, akárcsak az estélyivel is összetéveszthető utcai öltözeten, amit a következő próba keretében viseltek a lányok, kiegészítőként furcsa szemüvegekkel. Harmadikként igazi nagyestélyiben tűntek fel a szépségek, itt már a piros, a méregzöld is megjelent. Áttetsző vagy épp szolid, gyönyörű Botezatu-ruháikban parókáikkal egészen másként mutattak, mint addig. Hosszas mérlegelés után született meg az eredmény, a számos különdíj után a szépségkirálynő és udvarhölgyei nevét is kihirdették. A korona a marosvásárhelyi Corina Sabău fejére került, a 22 éves, 175 cm magas, 55 kilogrammos lány lett az első Miss Bella Transilvanica. Az első udvarhölgy címet az újszékelyi Piroska Orsolya, második udvarhölgyét pedig a marosvásárhelyi Kopacz Boróka nyerte el. A rendezvény keretében sportkitüntetéseket is kiosztottak a város két hokicsapatának (Sportklub és HC), a gyergyószentmiklósi Progymnak, a székelyudvarhelyi futsalosoknak és kézilabdásoknak. A közel négyórás rendezvény során Lőrincz Gabriella és Harsányi Levente látta el a konferanszié szerepét. Fényeffektusok, óriáskivetítők fokozták a hangulatot, a közönség soraiban pedig férfiakat, nőket közel egyenlő arányban láthattunk.

Székely Judith – Csíki Hírlap


Legyél Te Erdély szépe!


A jelentkezés online módon történhet vagy postai úton:
* a személyi adatlap kitöltésével és visszaküldésével
* egy portré és egy egész alakos fénykép elküldésével
Miss Bella Transilvanica

Opium Caffe Club & Lounge
Controlband - Bratari de identificare
 
 


2007 © VisionProjectGroup KFT.